OLVASOK FOREVER

NAPLÓM

Bevezető

Hát ma van a nyár második napja, és elég furán érzem magam, mert csak

ülök az ablak előtt, és várom, hogy elálljon az eső. Nyáron! Szombat révén

egész nap itthon ültem egész nap.. Mindig ezt szoktam csinálni. Aztán

vasárnap mindig elmegyek itthonról valahová, többnyire a barátaimhoz.

Mostanában szeretek egyedül lenni, és ez ma sem volt másképp.

Gondolkodtam. Hogy miről? RÓLA. Arról, hogy mennyire tetszik.

Nyáron ismerkedtünk meg, és azóta nem is nagyon találkoztunk.

1. fejezet

A parton röplabdáztunk a barátaimmal. Közben észrevettem agy barna

hajú, zöld szemű, feltűnően jóképű fiú. Egy pár haverjával beszélgettek.

Elég magasnak tűnt hozzájuk képest. Amíg figyeltem néha rámpillantott,

sőt elég gyakran. Biztos képzelődöm.-gondoltam. Elhessegettem magamtól

a gondolatot, és tovább játszottam. Ma elég jó formában voltam. Kis idő

múlva el is felejtettem a srácot. De aztán elköszönt a barátaitól, odajött

hozzánk, és megkérdezte, hogy beszállhat-e. A barátnőim szokás szerint

ledermedtek, mint mindig, ha a közelben volt egy jó pasi. Egyedül én

voltam reagálóképes.

-Persze.-válaszoltam.

Rám mosolygott és beállt az én csapatomba.

Egész jól játszott, sőt...

Aztán egyszer csak rámnézett. Nem úgy, ahogy addig méregetett, hanem

valahogy másképp. Úgy, hogy majdnem megállt a szívem.

Hogy milyen szép szeme van!-gondoltam.

Aztán annyira elbambultam, hogy eltalált a labda. Pont a fejemen ért! Egy

pillanatra elájultam. Nem tudom addig mi játszódhatott le körülöttem. Kis

idő múlva kinyitottam a szemem. Még mindig a homokban feküdtem és egy

srác hajolt fölém, akit nem ismertem fel, de aztán beugrott, hogy ő AZ a

srác.

-Jól vagy?- kérdezte.

Megráztam a fejem.

-Nem igazán, de megvagyok.-válaszoltam.-Azt hiszem, hogy most

hazamegyek. Felálltam, és már indultam volna, amikor megállított és azt

mondta, hogy hazakísér. Nem néztem rá, nehogy találkozzon a szemünk,

csak bólintottam.

2. fejezet

Némán sétáltunk hazafelé a parton végigfutó sétányon. Nem néztem rá, és

ő sem rám. Körülöttünk emberek sétáltak, de nem nagyon vettem

tudomást róluk. Amikor odaértünk a mi házunkhoz, megfordultam, hogy

elköszönjek.

De ő csak nézte a házunkat. Hát mit mondjak, nem vagyunk szegények, de

nem vagyunk felvágósak sem. Egy közepes méretű házunk volt, aminek

narancssárga falai és nagy ablakai voltak. Egy szép kert is tartozott hozzá.

Volt benne sziklakert, egy medence, és egy teniszpálya.

-Hű!-nyögte ki.

-Valami baj van?-kérdeztem. Azt hittem, hogy a házunk méretén van

elámulva meg azon, hogy gazdagok vagyunk, de nem.

-Milyen szép otthonosnak tűnik a házatok! A miénk, olyan, mintha nem is

laknánk benne, olyan idegen.

-Hát ha akarsz, bejöhetsz!-invitáltam, de közben magamban kérleltem,

hogy ne. Létszi ne. Létszi nee. Nem azért, mert nem kívántam a

társaságát, tényleg nem. Csak tudtam, hogy ha megint a szemembe néz,

újra csinálok valami baromságot. Nem akartam leégni előtte.

-Oké.-fogadta el a meghívást.

Hát ennyi volt...-gondoltam magamban. Most aztán véglegesen elveszíti az

érdeklődését irántam.

3. fejezet

A szüleim nem voltak otthon, se az idegesítő testvérem se, hál' istennek.

Nagyon szeretem, de ha egy fiú jön hozzám tutira leéget. Ilyenekkel, hogy:

"Beki, már megint bepasiztál?"

"Hűha, azt hittem, magányosan fogsz meghalni!"

Nagyon idegesítő tud lenni. Ki gongolná egy hatévesről, hogy a pokolba

tudja kerdetni az embert.

Tizenhét éves vagyok, és ahhoz képest, hogy ennyivel idősebb vagyok

nála, egyáltalán nem fél tőlem... Hihetetlen.

-Szép a szobád!-szakította félbe a fiú a gondolatmenetemet.

Észre sem vettem, hogy időközben odaértünk.

A szobámnaktürkizkék falai voltak, a kedvenc színem. Nem volt valami nagy

szám. Volt egy sarokíróasztal, egy nagy tétvé a falon, egy franciaágy,

három könyvespolc (imádok olvasni), egy nagy szekrény a

plüssállataimnak, egy hatalmas gardrób, egy másik asztal laptoppal a

tetején, és egy nagy perzsa szőnyeg középen, ami a citromsárga színt

viselte. Na jó! Király szobám van!

-Hát akkor...!-szóltam nevetve.-Ideje lenne, hogy bemutatkozzunk egymásnak.

A nevem Rebeka, de mindenki Bekinek szólít.-nyújtottam a kezem.

-Az én nevem Alex!-szorította meg.-Tizenhét éves vagyok.

-Én tizenhat.-egészítettem ki a bemutatkozásomat.

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat